Romhányi Orvostalálkozók

A száriak emlékezése a 20 évre

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a 20. jubileumi orvostalálkozó minden résztvevőjét.

Sajnos a koronavírus egy kicsit megzavarta az ünnepünket, de nagyon örülök, hogy ennyien eljöttek és megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian bensőséges élményekkel feltöltődve, ünnepi hangulatban megyünk haza, mint 20 éve minden alkalommal.

 

Az orvostalálkozó célja, ahogy Derényi főorvos úr idézte Wass Alberttől:

„Valamiféle maradandó emlékoszlopot állítson a múltnak, mielőtt a bölények hátrahagyott csapásait felismerhetetlenségig szét nem tapossák a birkanyájak!” / Kard és kasza/

 

Engedjék meg, hogy egy kicsit visszamenjek az időben. A szintén Szár szülötte, Genzwein Feri bácsi, elhatározta, hogy emléket állít a Reichenbach családnak és azon belül is a család György nevű gyermekének, akit mi már Romhányi Györgyként ismertünk meg.  2000-ben a millenniumi megemlékezések alkalmából került erre sor.  A professzor úr születésének 95. évfordulóján a megemlékezést összekapcsolták a millenniumi zászlóátadással. A zászlóátadó Gógl Árpád akkori egészségügyi miniszter is tanítványa volt a professzor úrnak. Ezen a bensőséges, jóhangulatú és tanulságokkal teli megemlékezésen született meg az elhatározá az évenkénti orvostalálkozó megszervezésére.

Az ügy mellé az önkormányzat mellet óriási részt vállalva bekapcsolódott a Szár Községért Baráti kör és bármilyen hihetetlen már 20 éve töretlenül és lelkesen készülünk az évenkénti találkozókra. Én nem számokról, adatokról, hanem az élményeinkről, emlékeinkről szeretnék most beszélni Önöknek.

Őszintén bevallom, hogy társaimmal együtt én sem tudtam 2000 előtt, hogy ki valójában Romhányi György.

Az orvostalálkozó kezdetekor már nagyon kevés ember élt a faluban, aki személyesen ismerte a családot.

Az első találkozóra készülve Feri bácsi beszélt nekünk a Reichenbach jegyző családjáról. Itt ismertünk meg egy határozott elvek szerint élő és nevelő édesapát, egy segítőkész, megértő édesanyát, 3 fiút és két lányt.  Feri bácsi az egyik Reichenbach lánytól, Irmától tudott meg sok történetet a családról, akivel Tatabányán együtt dolgozott. A szári templomban megkeresztelt, a helyi gyerekekkel együtt játszó, fogócskázó, verekedő Reichenbach, később Romhányi gyerekek példaértékű életutat jártak be. A lányok a pedagógusi, a fiúk az orvosi pályát választották. A jegyző úr nyugdíjazása után került el a család Szárról. József, a gyerekorvos hosszú éveken át eljött gyerekeivel, körbe járták a falut, felültek a vonatra és visszamentek Budapestre. József áldásos munkájáról maradt a legtöbb adat, emlék a szári családoknál, mert gyermekgyógyászként nagyon sok beteg szári gyermeken segített. Az Orvostalálkozók által ismerhettük meg Romhányi György professzor úr életútját és munkásságát. Különleges egyénisége, tudása, viszonya a munkájához és a diákjaihoz elbűvölt minket!

Én személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek példaképeink, követendő elődeink, akikre felnézhetünk, büszkék lehetünk. Ez mindenkinek erőt, bátorítást ad, hogy tudjuk, hogy a tehetség, a szorgalom nem hiábavaló. Romhányi professzor példája nyomán elgondolkodhatunk azon, hogy mi hogyan tesszük a dolgunkat? Mennyire vagyunk felkészültek, alázatosak és tisztelettudóak munkánkban.

Az is nagyon jó, hogy 2002. augusztus 31-e óta az iskolánk Romhányi György nevét viseli és a mai gyerekek már többet tudnak a mesterről, mint az én korosztályom

Az elmúlt 20 év alatt mi is valamennyien nagyon sokat kaptunk és tanultunk az Orvostalálkozók kapcsán. Külön öröm számunkra, hogy ez a sokat megélt szép templom ad minden évben otthont a szellemi táplálékhoz. Nagyszerű, hogy a különböző felekezetek jeles képviselői milyen békében megférnek a Szűzanya „lábánál”. Szenzációs előadásokat hallhattunk egyházi méltóságoktól, művészektől, szakmájukat kimagaslóan művelő orvosoktól.

Köszönjük, hogy betekintést engedtek és engednek a gyógyító munkájuk számunkra ismeretlen részébe, dillemáikba és érzelmeikbe. Sok előadás által érezhettük, hogy mennyire fontosak vagyunk mi betegek és nemcsak mi imádkozunk szeretteinkért és magunkért, hanem egy-egy komolyabb műtét előtt, vagy válságos helyzetben a gyógyítók is ezt teszik értünk.

Sokan vagyunk a helyi szervezők között, akik az első orvostalálkozó óta résztveszünk a munkában. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy sok kedves barátot szereztünk az elmúlt évek alatt.

Az orvostalálkozó minden évben egy izgalmas ünnep számunkra! Izgatottan készülünk, igyekszünk a tőlünk telhető legjobban kiszolgálni a hozzánk érkezőket.

Izgulunk, hogy nem esik-e az eső, hányan jönnek, kik lesznek az előadók, mit szólnak a mi vendéglátásunkhoz, elég lesz-e az ebéd és hogy tetszik-e a környezetünk.

Azért voltak különlegesen izgalmas készülődéseink is! Amikor 2009-ben, az elektromos tűztől megrongálódott templom felújítását 10 nappal az orvostalálkozó előtt megkezdték, kétségbe estünk. A szentmisék a művelődési házban voltak, ahová az orvostalálkozó résztvevői nem fértek volna el, a templom berendezéseit a parókián őrizték.

Az akkorra már elkészült sportcsarnok jöhetett volna még számításba, de azt nem tartottuk elég bensőséges helynek a vendégeink fogadására.

Segítséget hívtunk és a manréza napjára kihordtuk a maltert, a törmeléket a templomból és visszarendeztük a szobrokat, a szőnyegeket.

Magunk is csodálkoztunk azon, hogy sikerült ……

Nagyon jó érzés, hogy a 20 éve megrendezésre kerülő találkozó kapcsán egy olyan közösség jött létre, ahol mindenki tudja a dolgát, végzi azt és nyitott minden új érkező fogadására. Generációkat mozgat meg ez a rendezvény! A nyugdíjas klub terít, a táncosok tálalnak, és minden korosztály képviseli magát a közös terek széppé tételében, a nap zökkenőmentes lebonyolításában.

 

Végezetül néhány vidám percet szeretnék megosztani Önökkel!

Sok éven keresztül volt Pál atya a vendégünk. A cukorbeteg atya a parókián hagyta a táskáját az életmentő gyógyszerekkel. A paplak akkori albérlő lakói elmentek otthonról és bezárták a bejárati ajtót.

Megijedtünk, hogy most mitévők legyünk? A szári cukorbetegeket vettük számba, akiktől segítséget kérhettünk volna, de úgy döntöttünk, hogy először körbe jártuk az épületet, hátha találunk egy nyitva felejtett ablakot, ahol be tudunk mászni. De rendesen be volt csukva minden. Szerencsére az egyik ablak párkányán egy tégla alatt találtunk egy eldugott pótkulcsot. A Gondviselés (vagy Isteni kegyelem ….) velünk volt!

Velünk volt akkor is, mikor Pál atyát az inzulinjával együtt zártuk be a parókiára. De időben kiengedtük!

Vendégünk volt még egy kanonok úr, aki kétségbe esve hívott minket egy héttel a rendezvény előtt, hogy ő még soha nem járt Száron és előző nap eljönne, nehogy elkéssen. Szállást kért a parókián.  Pénteken egy órakor telefonhívást kaptunk (még mindenki a munkahelyén volt), hogy egy fiatalember keresi a szervezőket. El nem tudtuk képzelni, hogy ki lehet? Hát egy két napi hideg élelemmel ellátott fiatalember jött az éltes korúnak várt kanonok helyett.

Vidám estét töltöttünk együtt.

Nagyon sok ember segítette, segíti  az orvostalálkozók színvonalas lebonyolítását, megvalósítását, de kérem, engedjék meg, hogy egyet kiemeljek közülük. Kellermayer Miklós professzor úrét, aki 20 éve töretlen lelkesedéssel, és színvonallal szervezi az előadókat, a szellemi táplálékot. Professzor úr nagyon köszönöm a munkádat és kívánom magunknak, hogy még nagyon sok évet dolgozhassunk együtt!

 

A rendezvény a résztvevők és a szponzorok önzetlen adományaiból valósul meg. A három legnagyobb támogatónk a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Szervezete, a Hartmann Rico Kft és a Biotronik Kft.

 Köszönöm mindenkinek, aki anyagilag is támogatja programunk megvalósítását!

 

Befejezésül Romhányi professzor urat szeretném idézni:

 „A tanár fizettsége a visszhang… A visszhang, ami térben és időben messziről jön… Mert ha te holnap emlékezni fogsz rám, az semmi. De ha tíz év múlva!..”

Tanár úr 25 év után is emlékezünk!!